Bakancsos Barangoló

Bakancsos Barangoló

A Mecseken át a szekszárdi cél felé

2. túranap

2018. augusztus 25. - donjuan

 

Szép napos időre virradtunk a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án is. A mi mosolyunk- akárcsak a villamos alatt fekvő emberé- nem volt túl őszinte, hála a kis mocsok, zümmögő vérszívóknak. Azért sikerült összeszedni magunkat és a holminkat is, majd lebattyogni a reggelihez. Miután jól laktunk rendeztük a számlát, megköszöntük a vendéglátást és már úton is voltunk ismét a Mecsextrém Park felé, melynek oldalában halad tovább a kék jelzés. Jött is az első kisebbfajta kihívás: átkelni a forgalmas 66-os úton. Szerencsére a napnak ezen viszonylag korai szakában simán átkeltünk az aszfaltcsíkon, és már bent is voltunk az erdőben. Kellemes ösvényen kanyarogtunk mielőtt jött az újabb átkelés, ezúttal a Melegmányi úton. Itt már elkezdtük gyűjteni a szinteket mielőtt megérkeztünk volna a nap első bélyegző pontjához, a Fehér-kúti kulcsosházhoz. A ház zárva volt, úgy látszik a hosszú hétvégére nem szállt meg itt senki. Pecsételni természetesen ettől függetlenül lehetett, hiszen a fémkazettát a ház nyugati falára szerelték fel, így mindig elérhető a bélyegző.

Nem sokat időztünk a szép környezetben fekvő kulcsosháznál, hiszen még nagyon az elején jártunk a napnak; haladtunk tovább az ösvényen amíg el nem értük ismét a Melegmányi utat a Rábay keresztnél, amely Rábay Gyula erdőmérnök emlékét őrzi, aki nagyon sokat tett mecseki turistautak kialakításáért, fenntartásáért.  Ezúttal nem csak átkeltünk az aszfalton, hanem pár száz métert haladtunk is rajta mielőtt az balra "kikanyarodott" a lábunk alól, mi pedig egyenesen folytattuk. Heves szintgyűjtésbe kezdtünk ezután; több helyen látszódtak az előző napi eső nyomai, sőt volt, ahol ügyeskedi is kellett, hogy ne legyünk túl sarasak. Egészen 440 méter környékére mentünk fel, majd 400 m alá ereszkedtünk mire megérkeztünk a Büdös-kúti kulcsosházhoz. A ház és a környezete is nagyon szépen rendbe van rakva, látszik, hogy felújításon is átesett. Sajnos maga a forrás éppen elapadt, így itt nem tudtuk frissíteni magunkat és pótolni vízkészletünket.

Elhagyva a házat ismét emelkedő következett, majd nagyjából szintben és az orfűi úttal párhuzamosan haladtunk a kellemes ösvényen. Csak a Remete rét után -ahol a kék jobb kanyart vesz- kelünk át rajta, alapos körültekintést követően. Ezután folyamatos emelkedés következik a széles erdészeti úton, melynek mentén ezen a szakaszon rengeteg volt a húsos som; több helyen szinte mézédes, más helyen C vitaminban gazdag (értsd: borzalmasan savanyú) példányok akadtak. Kisvártatva megérkeztünk a Patacsi rétre, ahol tartottunk egy kisebb evő- és ivó szünetet is a kulcsosház előtti padoknál.

A rét utáni emelkedőn ért utol minket az az örökifjú úriember, akit már a háznál is láttunk. A vele való beszélgetés során derült ki, hogy ő Nagy Balázs, aki a Fehér-kúti kulcsosház üzemeltetője, és egyébként hobbiból tájfutó is, így az emelkedőn inkább ő igazodott a mi tempónkhoz, mint fordítva, ami figyelembe véve, hogy hatvan fölött jár, igen csak megsüvegelendő teljesítmény :) Így hármasban értük el a Jakab-hegyen fekvő pálos kolostor romjait, ahol bár nagyon adná magát, de nincs bélyegző. Itt Balázs elköszönt tőlünk, mondván még az eső előtt le szeretne érni a hegyről. És valóban, felnézve az égre egyre inkább úgy tűnt, hogy ezen a napon is lesz égi áldás, és kétséges volt, hogy ezt megússzuk. Minden esetre bizakodtunk, hogy így lesz. A kolostor romjai és a közelében fekvő épület- melynek tornya egyébként egyúttal kilátóként is funkcionál-  megtekintését követően mentünk is tovább, mert egy rövidke kitérőt még mindenképpen kellett tennünk a Zsongor-kőhöz. A csodás kilátóponton sem volt lehetőségünk túl sokat merengeni, mert szemből meglehetősen gyorsan közeledett egy esőfelhő, melyből jól láthatóan már hullott is tartalma. Így a kötelező "titanicos fotó" elkészítését követően már mentünk is tovább a halomsírok felé. Ezeknél már nem álltunk meg, többek között, mert egyre jobban dörgött az ég, másrészt, mert alkalmi túratársunk szerint a Pálos- kútban, melyet a lefele ereszkedés közben útba ejtünk, már lesz víz. Valóban volt is, igaz csak csordogált, de türelmesen kivártuk amíg megtelnek az ivótasakok a hűsítő H2O-val :) A kút után folytattuk az ereszkedést; jól esett az a kis aszfaltos szakasz, melyen a volt 4. számú akna emlékkövéig mentünk. Ekkor már kezdtük elhinni, hogy megússzuk szárazon, mert az a bizonyos felhő mégsem jött olyan gyorsan; feltehetőleg a hegy is feltartóztatta kissé. Nem említettem, de a már említett "szemevő bogarakkal" ma is, egész nap vívtunk..egyszerűen nem tudom mi értelme a létezésüknek, már azon kívül, hogy az őrületbe kergetik a turistát :) Ezért is örültünk nagyon, amikor ráfordultunk kvázi a célegyenesre Abaliget előtt pár száz méterrel.

A településre a Denevér ház és a barlang bejárata között értünk be. Gyors pecsételés után láttuk, hogy sajna hiába volt az igyekezet, a korábbi vonatot már nem érjük el, ezért lerogytunk egy kis pihenőre a bejárat mellett található fedett padsorra. Alig telt el pár perc, amikor mégis megérkezett az eső, a mostanában szokásos monszunszerű formában. Iszkoltak is ki a tóból a fürdőzők; csak az igazán bátrak pancsoltak tovább. Tehették, mert nem dörgött az ég, és kb negyed óra után meg is szűnt a csapadék. Mivel időnk engedte, 1-1 hamburgerre és némi sült krumplira beültünk a tóparti büfébe, majd miután végeztünk a kalória bevitellel nekivágtunk az abaligeti vasútállomáshoz vezető 5 km-es útnak.

Ezúttal nem a DDK jelzéseit követtük- az korábban már megvolt- hanem az aszfaltúton mentünk, ami az idő közben ismét kisütő napnak hála nem volt egy leányálom. Bőven a vonat indulása előtt értünk az állomásra, így volt időnk kicsit felfrissíteni magunkat, átöltözni az indulás előtt. A vonat időben érkezett ide és a sásdi állomásra is, ahol a Zengő IC-re kellett átszállni. Az IC-vel sajnos még mindig nem lehet egyenesen a fővárosba jutni; Százhalombattánál vonatpótló buszra kell szállni. Ezekből ismét sikerült kifognunk azt, melynek sofőrje korábban rallysofőr lehetett, így a többi buszt megelőzve értünk Kelenföldre negyed 9 tájban. Már útközben megbeszéltük, hogy hazamenni és onnan visszajönni már nem lesz időnk; ezért ha látni akarjuk a tűzijátékot, akkor bizony felmálházva, nagy pakkal kell nekivágni a dolognak..és a Gellért-hegynek papucsban, mintegy levezetésképp :)

Mondani sem kell, hogy nem mi voltunk az egyetlenek akiknek eszébe jutott, hogy a hegyről nézze a show-t, ezért eltartott egy ideig mire találtunk szabad helyet, ahonnan látni is lehet valamit. Végül az elfoglalt pozícióból szinte mindent láttunk és valóban megérte, mert nagyon szépre sikerült az idei tűzijáték is. Miután nagy nehezen lekeveredtünk a hegyről úgy döntöttünk, hogy nem megyünk le a négyes metróhoz a hömpölygő emberáradattal, hanem a 133E azámú busszal próbálkozunk. Végül fél 11 magasságában értünk a lakásba; a hosszú nap után pedig egyikünket sem kellett altatni, egy gyors zuhany után már húztuk is a lóbőrt mindketten.

 

A 2. túranap képeinek linkje:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10212315857356056&type=1&l=06a579224e

 

A Mecseken át a szekszárdi cél felé

1. túranap

 

Vasárnap fél 7-kor ébresztett a telefon. Kelni kellett, hogy elérjük a fél 8-as buszt Mecseknádasdra. A Jókai utcánál lévő Schlossberg sörözőnél kezdtünk bele a ránk váró 30 km-esre tervezett menetelésbe; végül 33 km lett, de kicsire nem adunk :) A söröző egyébként a Dél-dunántúli Piros túramozgalom igazolópontja, melyből már teljesítettem barátommal, Tavaszi Széllel egy szakaszt, így még biztosan visszatérünk a jövőben valamikor. Mecseknádasdon szépen őrzik a sváb ősök emlékét, több helyen találunk utalást arra, hogy anno ide is be-, majd kitelepítésre kerültek. Szépek és rendezettek az utcák, jó érzés rajtuk járni. A DDK ösvényét egész pontosan 3 km megtétele után értük el és nem olyan soká már fel is tűnt Óbánya helységnév táblája.

A falu igazi kis ékszerdoboz, mely nagyban köszönheti - talán nem túlzás ezt állítani - létezését, de fennmaradását mindenképp annak, hogy még idejében megépült a Mecseknádasdra vezető aszfalt út, bekötve ezzel a községet a környék vérkeringésébe. Takaros házikók, rendezett porták jellemzik az egyutcás települést, amit a köznyelv  festői szépsége és nagy arányú német anyanyelvű lakossága miatt "magyar Svájcként" is emleget. A kéktúra pecsételőhelye itt is a kocsmában található, ahol nem csak kávét vagy alkoholt, de házi szörpöt vagy levárt, sőt keramikus termékeket is vásárolhatunk jó áron. Fagyi és jégkása is kapható a szomjoltóban, sőt zenegép és dartsgép is van :)

Óbányát a helyi pisztrángos tavak mentén hagytuk el, melyekben bizony már akadt néhány ebéd, illetve vacsora érett példány :) Továbbra is az Öreg-patak völgyében haladtunk és bizony jól esett az erdő hűvöse. A megtört mészkő rétegeken néhol a szilvásváradi Szalajka- vízeséshez hasonlóan zúgott alá a patak vize, ami itt is szép látvány, de az völgy igazi nevezetessége a Ferde- vízesés, amely szintén érdemes felkeresni. Hamarosan a bővizű Bodzás forráshoz értünk, ahol fel is töltöttük ivótasakjainkat hűs forrásvízzel, majd kisvártatva már Kisújbánya területén talpaltunk.

Német nevén, Neuglashütte már nem járt olyan jól mint közeli szomszédja Óbánya. A régi rendszer politikájának "hála" fejlesztés híján szép lassan elsorvadt, az 1970-es években pedig el is néptelenedett; egykori lakói zömmel a közeli Hosszúhetényben kezdtek új életet. Az egykori lakóházakat ma többnyire nyaralónak veszik meg, szépítgetik, csinosítgatják őket. A falucska szintén pecsételő hely, de a bélyegzőt "őrző" kulcsosház már nem működik, felújításra szorul. Érdemes viszont felmenni a templomig, amely kívül- belül rendben van, szép látvány. Étkezni a Klumpás konyhában lehet; mi ugyan nem teszteltük, de a kiírás szerint augusztus 20-án is nyitva volt, amiből arra következtetek, hogy más ünnepen is lehet itt próbálkozni.

Alig hogy az erdészeti úton elhagyjuk Kisújbányát, a kékkel a faluból párhuzamosan felfestett zöld csúcs jelzés jobbra leválik és meredeken emelkedni kezd. És bizony érdemes követni, mivel a Cigány-hegyi kilátó - amely az 1960-as évek táján épült és kb. tíz éve felújították-, az egyik legszebb kilátást kínálja a környékre; de a Mecsek egészét tekintve is elsőosztályú a panorámája.

Továbbhaladva a Szürke rét után megérkezünk a Hidasi- völgybe; a szintén ezt a nevet viselő forrás is csordogált, így természetesen megkóstoltuk a vizét. Ezt követően rövidesen a szakasz másik ismertebb látványosságához, a Csepegő sziklához értünk, amelynek mészkő kiválások által létrejött alakzatai kedvéért szintén érdemes megtenni a nyúlfarknyi kitérőt. Egy régi típusú táblán hamarosan azt látjuk, hogy Zobákpuszta már csak 2,5 km. Fellelkesedünk, de csak semmi felelőtlenség, mert a 6541. számú úton előszeretettel száguldoznak az autósok, motorosok, így azon a rövid szakaszon sem érdemes lazáskodni.

A Komlóhoz tartozó településre érve nem sokat kell menni a bélyegzőig, amely a Vargánya tanya bejárata melletti falon található. A tábor, sőt a Gyopár kulcsosház is tele volt, de szerencsénkre a két hely üzemeltetője - az egyszerűség kedvéért - Jenő, felajánlotta, hogy náluk megszállhatunk, Árpádtetőn.(Persze ezt még pénteken leegyeztettük. Egyéb lehetőség hiányában ez a szállás abszolút hiánypótló, ezért bízom benne, hogy hamarosan hivatalossá is válik a dolog.) A pecsételés közben érdekes hangra lettünk figyelmesek, amelyről egészen addig azt gondoltuk, hogy valami madárhoz tartozik, amíg meg nem jelent a szomszéd tetőn egy cica :) Volt nálunk annyi elemózsia, hogy egy kis kolbász neki is jutott..mondani sem kell, azonnal felfalta. 

Zobákpusztát elhagyva egy kis aszfaltkoptatás után ismét az erdőben barangolunk, majd elhagyva a Vasas- forrást, kisvártatva megérkezünk Köves-tetőre. Innen egy kis kitérő a kilátó, amit érdemes megnézni; látni róla többek között a Zengőt, Misinát, Kis-Tubest, Tubest, illetve a Villányi- hegység legmagasabb csúcsait, a Tenkest és a Szársomlyót is.

Visszatérve a Hotel Kövestető melletti rétre egy rövid szakasz erejéig műúton folytatjuk az utunk, majd ismét erdő- néhol kissé sziklásabb tereppel-, míg végül kiérünk az aszfaltútra, melyen az Árpádtető is megközelíthető..de az úgy túl egyszerű volna :) Egy ideig azért rajta maradunk és habár a sűrű növényzettől nem igen látni, de egy külszíni fejtésű bánya mellett haladunk el. Ki van szalagozva, hogy bánya terület, meg hogy életveszélyes, meg tilos, de a magamfajta kalandort ez sosem- így most sem- riasztotta el, úgy vagyok vele valahol mint a Taxi filmek főhőse az 50-es táblával: az csak gördeszkásoknak szól :) Tehát óvatosan persze, de azért beosontam a területre és készítettem pár szép fotót a holdbéli tájról. Újra betérve az erdőbe rövidesen elhagyjuk az Iszapoló névre keresztelt víztározót, majd érintjük a sajnos ottjártunkkor éppen elapadt Hársas- forrást. Mielőtt kiérnénk újra a korábbi aszfaltútra nem sokkal Árpádtető előtt még a helyi geocacherek által újrafoglalt Kincskereső- forrás csordogáló vízét is megízleljük; igen jól esik. Árpádtetőre végül az erdőn keresztül, a Mecsextrém Park erdei labirintusa mellett érünk be és foglaljuk el szállásunkat. A házigazdával- aki nem mellesleg erdész- és feleségével a vacsora közben jót beszélgettünk a természetjárás és kicsit konkrétabban a Mecsek szépségeiről, majd lefekvés előtt még tettünk egy rövid levezető sétát is. Sajnos- és erről nem háziak tehetnek a szúnyogok nem igazán hagytak aludni minket, de végül legyőztük őket és sikerült hunyni egy keveset reggel hétig.

 

Egyelőre nehezen megy a képek beillesztése- több kép nagyobb is 5 mb-nél- ezért a facebookos album linkjét másolom be: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10212315565868769&type=1&l=8bd74a64c5

A Mecseken át a szekszárdi cél felé

Avagy újabb bő két nap az RP-DDK-n

Bevezető rész

Idén kedves volt hozzánk a naptár, így az államalapítás ünnepének, augusztus 20-nak hétfőre esésével újabb három napos hétvégének örülhetett a nép. Ha pedig hosszú hétvége, akkor túra!- tartja az ismeretlen turista mondása.

A Rockenbauer Pál Dunántúli Kéktúrát legutóbb az ezt megelőző 3 napos hétvégén, pünkösdkor jártuk utoljára. Azóta bizony eltelt pár hónap és a befejezéshez való közelség miatt egyre többször jutott eszembe, hogy menni kéne már, folytatni a háromból a legrövidebb kék utat. 

Legutóbb az abaligeti-barlangnál kezdtük a túrát és jutottunk el 2 nap alatt Zselickisfaludig. Akkor és most is volt egy, nevezzük így, akklimatizációs napunk, amikor csak leutaztunk a terepre és csak pár km-t tettünk meg, amúgy az íze kedvéért a dolognak. Nem  indult könnyen a dolog, mivel péntek kora délután még csak egy szállás volt nagyjából lefixálva, és az eredetileg tervezett kiindulási ponton, Abaligeten, minden foglalt volt... na persze, mire is számít aki a hosszú hétvége előtt fél nappal kezd neki a szállásfoglalásnak. De azért nem adtam fel, és ha már nem ment Abaliget felől, gondoltam majd megy a másik irányból, Mecseknádasd felől.

Ezt a települést a DDK ugyan nem érinti, mégis az egyik legésszerűbb szakaszolási pont a Keleti-Mecsekben. Viszont szállás itt sem akadt...Úgy voltam vele, hogy mivel amúgy is szerettem volna meglátogatni a nagy előd és a túra névadójának, Rockenbauer Pálnak végső nyughelyét még a szekszárdi befejezés előtt, valahogy úgy kellene megszállni, hogy ez még a szombati napon megvalósulhasson. Nem könnyen, de sikerült! Végül Pécsváradon a Gesztenyés Vendéglő és Panzióban szálltunk meg. Mielőtt azonban elfoglaltuk volna a szállást, újabb logisztikai problémát kellett megoldani: éhesek voltunk :) Habár a szálláson is étkezhettünk volna, sok idő ment volna el azzal, hogy odamegyünk, lepakolunk, eszünk és úgy indulunk a sírhoz. Ezért a Pizzéria per Tuttira esett a választás, amely nagyon kellemes benyomást tett ránk. Jó árak, szép környezet és berendezés, és ami a lényeg: nagyon finom pizza; Mindenkinek csak ajánlani tudom! 

Miután csaknem teljesen eltüntettük ketten egy 45 centis magyaros pizzát, elfoglaltuk a szállást és elindultunk a zengővárkonyi gesztenyés felé. A két település szerencsére viszonylag közel van egymáshoz, így bő 2 km-es sétával meg lehet közelíteni Pécsváradról is a Másfélmillió lépés kiötlőjének és szerkesztőjének, mai kifejezéssel "arcának" nyughelyét. Még az utazás előtt gondoltam rá, hogy illő lenne virágot is vinni, de mire Budapestről odaértünk volna vele, sok minden nem maradt volna belőle. De ezt is megoldottuk! Még Pécsvárad egyik utcáján sétáltunk, amikor megláttam, hogy az egyik háznál nagyon szép rózsák nyílnak és a ház ura is éppen kint kertészkedett. Összeszedtem a bátorságom és megszólítottam; elmondtam, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és éppen hová tartunk és ha egy mód volna rá szeretnénk egy szál virágot is vinni. Őszinteségemet siker koronázta, így három szép szál rózsával érkeztünk meg a sírhoz, melynek környéke szépen rendben van tartva, viszont a szárazság ezen a területen is éreztette hatását, a talaj és a fák is szomjazták már az esőt. Érdekes érzés volt a vörös márványkő mellett állni és belegondolni, hogy aki alatta fekszik idén is még csak 85 éves lenne..Sok "mi lett volna, ha" típusú kérdés kavarog ilyenkor az emberben, de nincs mit tenni Rockenbauer Pál örökre elment, és a legtöbb amit mi - akik valahol az ő utódai vagyunk - tehetünk az az, hogy látogatjuk sírját, ápoljuk emlékét és hozzá méltóan viselkedünk turistaként is. Habár nem vagyok egy bigott vallásos ember, egy imát azért elmormoltam magamban és kértem a Mindenhatót, hogy vigyázzon rá odafönt az égi túraösvényeken továbbra is, őt magát pedig arra, hogy viselje gondunkat földi pályafutásunk során, a jelölt és jelzetlen utakon egyaránt.

Visszatérve Pécsváradra sramli zene ütötte meg a fülünket. Már korábban, még a pizzériában történt kalória bevitel során hallottuk, hogy a közelben valamilyen rendezvény zajlik, de csak ekkor néztünk utána, hogy a német- ha úgy tetszik sváb- nemzetiségi találkozó hangjai azok, amelyek beszűrődtek a Szentháromság tér felől. Tettünk hát egy kis kitérőt és megnéztük a mulatságot, majd - ha már elindultunk - felmentünk egészen a várig, amely ugyan nyitva volt egy ott tartott lagzi okán, de sokat a sötétben már nem láttunk belőle; majd talán máskor. Ezután visszatértünk a szállásra és kisvártatva nyugovóra is tértünk.

 

Rólam és a túrázással való kapcsolatomról röviden

Avagy, hogyan indultam el azon a bizonyos úton

Sziasztok!

Barátaim unszolására végül úgy döntöttem, hogy én is elindítok egy blogot, amelyen az éppen aktuális barangolásaimról, illetve adott esetben a túrázáshoz köthető dolgokról, eszközökről számolok majd be az érdeklődőknek.

Az igazság az, hogy nem vagyok már kezdő túrázó. Régi vágyam volt, hogy az erdőt, a hegyeket, összefoglalva, a természetet jártam, társaság hiányában azonban erre sokáig nem került sor. A nagy áttörésre 2013-ban került sor, amikor egy volt kolléganőm elhívott, hogy tartsak velük egy szervezett túrára a Budai- hegységben. Megragadtam az alkalmat és ha úgy vesszük ez egy fordulópont volt az életemben. Nem csak azért, mert végre csapattal túrázhattam, hanem azért is, mert ekkor ismertem meg későbbi nagyon jó barátaimat, Zolit és Marcit, ha úgy vesszük a "túramestereim" :) Nekik, és még jó pár embernek nem győzök elég hálás lenni azért, hogy megismertettem velük ezt a sportként és hobbiként egyaránt űzhető szabadidős tevékenységet.

A felszerelésemről annyit, hogy a sima talpú futócipő és a samsonite hátizsák finoman szólva sem volt a legalkalmasabb erre a nyár eleji  túrára. A meteorológia erra a júniusi szombatra nem, csak vasárnapra mondott esőt..talán ennek is köszönhető,hogy így csak kétszer áztunk el :)

De a lényeg, hogy ettől a naptól kezdve megfertőződtem, méghozzá a túrázás szeretetével. Ebből a szeretetből később szerelem, sőt, szenvedélyes szerelem lett, amely a mai napig tart, és terveim szerint ez már egész életemben így marad majd. 

Az eltelt bő 5 év alatt kialakítottam a ruhatáram: beszereztem bakancsot - én erre esküszöm, pl. bokavédelmi szempontokból is-, alsó és felső ruházatot; túra gps-t (mivel ha megyek akkor menni szeretek, nem pedig keresgélni az esetleg csak térképen létező ösvényt), illetve egyéb csecsebecséket. Rátaláltam Hörpölin kéktúrás oldalára (www.kektura.click.hu), melynek segítségével megismerkedtem az Országos Kéktúra fogalmával, és beszámolói alapján belevágtam, sőt, 2017. augusztusában be is fejeztem hazánk talán legismertebb és Európa egyik leghosszabb egybefüggő túramozgalmát. Még ebben az évben nekivágtam a folytatásnak, a Rockenbauer Pál Dunántútli Kéktúrűnak, melynek 80%-a már szintén mögöttem van. Belekóstoltam az Alföldi Kéktúrába is, mert természetesen a fő cél az OKK, azaz az Országos Kék Kör bejárása, azaz az ország körbetúrázása a kék  jelzés mentén. 

Belekóstoltam a teljesítménytúrázásba is; a kezdetekkor még tervben volt a híres Kinizsi 100-as bejárása is, de idő közben rájöttem, hogy hiába van meg hozzá a tempóm és mondjuk az állóképességem is, ha nem élvezem az adott esetben erőltetett menetet. Néha azért el-eljárok 1-1 ilyen túrára is, de kifejetetten akkor, ha pl. érdekel az adott táj és még nem jártam ott, vagy másért fog meg a túra kiírása. Tipikus példa erre a Bükk 900 nevű TT, vagy a Miről mesélnek a kövek a Velencei-hegységben.

Újabban a túramozgalmak felé fordult  főleg az érdeklődésem. Az OKT-n kívül teljesítettem pl. a Pilis kilátásokat is, de folyamatban van a Balaton-felvidéki kéktúra- amely nem keverendő össze az OKT Balaton-felvidéki szakaszával-, és a Dél dunántúli piros jelzés bejárása is. 

Pár éve valóra vált egy nagy álmom is, eljutottam a Magas- Tátra 3 csúcsára is :) Nem rögtön Európa, de talán az egész Föld legkisebb magashegységével kezdtük a szlovákiai kalandozást; előbb jártunk a Nagy-Fátrában, a Liptói- havasokban és a kistesó, Alacsony- Tátrában is. Ezekért a túrákért Bernát barátomnak lehetek és vagyok is igen csak hálás, nélküle ezek a kalandok nem jöhettek volna létre.

Ha nem túramozgalom, vagy kéktúra, sem pedig teljesítménytúra, akkor a már említett Marci barátom által létrehozott túra csapattal járjuk a hazai, és a közeli országok terepét. Így ismerkedtem meg például a hótalpazással vagy a több napos sátrazós vándortúrával. Hogy őszinte legyek egyikből sem lett szerelem, de élményként fantasztikus volt mindkettő. Voltunk a csapattal- melyet poénból én csak Marci és a haveroknak hívok- a Plitvicei- tavaknál is, és már-már rendszeressé vált hazánk 1-1 borvidékének a meglátogatása is, Hajós után idén a Siklósi szőlők felé vesszük majd az irányt. Némi extrémitásként a via ferrátát is kipróbálhatták a tagok, legközelebb pedig majd bivakolni fogunk.

Zárásul még annyit, hogy mivel szenvedélyes hobbi fotós vagyok a beszámolókat igyekszem majd néhány képpel feldobni, de a facebookra nagyobb mennyiséget is fel szoktam tölteni.

Sok szép, élményekben gazdag kilométert kívánok mindenkinek! Kárdezzetek bátran; ha tudok válaszolok :)

Donjuan1984

 

süti beállítások módosítása